Csak hunyd be a szemeidet és képzeld el, hogy finoman megcsókolom az ívesen szép ajkaidat és forrón csókolózni kezdünk, majd aztán tusfürdőt nyomok a tenyerembe, Te pedig felállsz a kádban és én a vizes testedet elkezdem lassan betusfürdőzni. A nyakadnál kezdem, a vállaid után a gyönyörű melleid jönnek. Megcsókolgatom őket, a nyelvemmel ingerlem a mellbimbóidat s lassan simogatni kezdem a habos kezemmel, elidőzve némileg az egyre csak duzzadó mellbimbóidnál. Érzem miközben simizem őket, hogy keményednek s látom Rajtad, hogy nagyon jólesik ez a simizés Neked. A köldököd és a hasad után a karjaid jönnek, majd elkezdek lassan lefelé haladni. Magamnak háttal fordítalak és máris elém tárul a formás feneked is. Muszáj végig csókolgatnom a kerek popsidat is. Így is teszek. Majd újra tusfürdőt nyomok a kezembe és lágyan, érzékien elkezdem felkenni a tusfürdőt a szexi fenekedre mialatt Te kissé behajolsz előttem. Így nekem könnyen odacsúszik a kezem a két lábad közé s finoman elkezdem körkörös, kis mozdulatokkal ingerelni az ekkorra már forró és nedves puncidat hátulról miközben bepucsítasz nekem. Hallom, ahogyan előbb apróbb, majd egyre erősödő sóhajokkal tudatod velem egyre jobban behajolva előttem, hogy ez nagyon jó Neked. Ezért letérdelek mögéd és hátulról, ahogyan behajolsz nekem, a nyelvemmel elkezdelek nyalni. Érzem a mesés ízét a szemeim előtt tökéletesen kitárulkozó puncidnak, ahogyan hosszasan és érzékien Beléd kóstolok. Finom, illatos a csodálatos, zamatos puncid. Mialatt az ügyes nyelvem izgatja a kitüremkedő csiklódat és a szintén az élvezettől már – már szétázott szeméremajkaidat lefetyeli, én az ujjaimat is Beléd dugom hátulról s így most már a nyelvem nyalásán kívül két ujjamat is a szépséges puncidban érezheted egyazon időben, egyszerre mozgatva őket be és ki. Utána Beléd dugok mégegy ujjamat és így, (meg)ujjazva több ujjammal és az ízletes puncidat nyalva folytatom érzékien a hosszas kényeztetését az ekkorra már a puncinedved áztatta puncidnak. Ezt egészen egyszerűen imádod! Aztán egyszer csak magammal szembe visszafordítalak és Te engem a kád sarkára ültetsz, letérdelsz elém, majd elkezded simogatni az ekkorra már Neked köszönhetően kőkeményen ágaskodó farkamat.
Nézed, csak nézed, majd csókolgatni kezded. Utána bekapod, majd egyre inkább újabb és újabb izgalomba hoz ez Téged is és azon kapod magad, hogy már orálisan kényezteted is az álló, szép farkamat. Nagyon tetszik, szuperjól csinálod az ajkaiddal s az ügyes nyelvecskéddel. Látom, ahogyan a kemény, egyenes farkam (tövig) eltűnik a szájadban, majd megjelenik a szád előtt a kezedben fogva. Te csak szopod bőnyállal, szívod, nyalogatod, (meg)köpködöd és vered a merev farkamat mialatt a nyelveddel a makkom hegyétől egészen lefelé a golyóimig kényeztetsz, nyalsz, szopsz és csókolgatsz engem. Utána egyszer csak felállok, megfoglak, bedöntelek Téged és Te két kézzel a falat támasztod meg. Én pedig egy határozott mozdulattal hátulról Beléd hatolok tövig, bele, az én formás farkam hosszú kényeztetésére váró, vágyó és vágyakozó, ízletes és csodaszép, (csupasz?) puncidba. Gyöngéd mozdulatokkal mozgatom a csípőmet előre és hátra mialatt a kezeimmel alulról az isteni melleidet gyömöszölöm finoman. Az ujjaim hegyével érzem a megmerevedett mellbimbóidat amikor hozzájuk érek és érzékien simogatom, megsimítom őket. Mindketten nagyon élvezzük ezt. Majd ahogyan a hév visz minket egyre inkább előre, erősödnek és hallatszanak is a már testünk összeérését jelző, csattogások. A két, érintéseimet kívánó melledről az egyik kezemet elölről, a már rám kiéhezett puncidhoz csúsztatom le és miközben hátulról érzed magadban amikor a megmerevedett, vonzó farkam Beléd hatol tövig, ugyanakkor én elölről a kitüremkedő, a kéjtől tocsogó csiklódat ingerlem érzékien, amely így már remélhetőleg, dupla élvezetet biztosít a számodra. Azt hajtogatod, hogy: „…abba ne hagyd, mert ez fantasztikusan szuper, baromira kívánlak Téged, repíts a csillagokhoz…!!!” Persze, én nem is hagyom abba. Csókolgatom és harapdálom gyengéden, nyalogatom a füleidet és a nyakadat hátulról. Majd a sóhajaink egyre hangosodnak, a nyögdécseléseink egyre erőteljesebbekké válnak, a testünk összeizzad. Azt suttogom a füledbe, hogy: „…akarlak és kívánlak nagyon…!!!” Kapkodunk a levegő után és érezzük, hogy közeledik az orgazmus pillanata mindkettőnk számára. Hatalmasat élvezel amint hangos nyögések hagyják el az ajkaidat, amely elélvezésbe az egész tested beleremeg mialatt a mámor teljesen úrrá lesz Rajtad. Én is óriási elélvezés közepette sóhajtozom nagyokat s az én testem is megremeg amikor is a forró, fehér és bőséges, Neked tartogatott, finom ajándékom erőteljesen magasra lövell ki és a kéj átjárja minden porcikámat. Mindkettőnk arca szinte „eltorzul” amikor a határtalan gyönyör és a mámorító kéj eluralkodik rajtunk és mind a ketten mennyei örömöket tapasztalunk meg. A kitörő nedüm utolsó cseppjeit is lenyalod a vérvörös, szép, nagy makkom hegyéről, egy csepp azonban lecsorog az eres farkam oldalán, amelyet Te nem hagysz elveszni. Inkább lenyalod onnan még végignyalva újra a még mindig megmerevedetten álló, kőkemény farkamat és aztán érzékien szájon csókolsz. Mindkettőnk mellkasa s egész teste zihál, csurom vizesek vagyunk a zuhany alatt az izzadságtól is, torkunk és szájunk azonban kiszáradt, az óriási nagy orgazmus és elélvezés utóhatásaként el – elcsukló hangon azt mondod nekem, miközben mélyen a szemeimbe nézel, hogy: „…én ezt még rengetegszer akarom és át is fogom élni veled újra és újra…!!! Mikor kezdhetjük a következő menetet? Ne várass soká!!!”