Nikoletta ismét félrelép, meg is alázzák rendesen

Nikoletta tágra nyílt szemekkel ébredt a roló vízszintes csíkjai közt bekukucskáló reggeli napsugarakra. A lány hosszan, feje fölé emelt karokkal ásított, mint egy cica, és érezte, ahogyan elgémberedett ízületei ropognak. Mellette a pasija ébredezett. Nikoletta érezte, ahogy az ágynemű puha szövete végigcsúszik a mellbimbóin, teste beleremegett az izgalomba, és a keze lecsúszott a lába közé. Csaba felé fordult, de a pasi szeme még csukva volt.

Nikoletta ujjai a klitoriszára csusszantak, apró körökkel kezdte kényeztetni magát. A másik keze is a takaró alá bújt, és megkereste a párja petyhüdt farkát. A lány érintésére a srác halkan felnyögött, és megfordult félálmában. Nikoletta puha keze a farkára zárult, lassan fel-le simogatta, és érezte, ahogy merevedni kezd.

Ez lett a megszokott menetrend, mióta a párocska több, mint egy éve összejött. Nikoletta kielégíthetetlen vágya általában reggel tetőzött, ezért kezdeményezte a jóleső reggeli szexet. És ez ma is így zajlott. Az előző esti maratoni kefélés igazából csak felkorbácsolta, úgyhogy most ölni tudott volna egy napkezdő orgazmusért.

Félrehúzta a takarókat, szabaddá tette barátja meztelen testét, felült, és félretűrte a haját, majd marokra kapta Csaba félkemény farkát. Szájába vette a lágy húst, és rázárta ajkait a makkra, majd szopni kezdte. Érezte, ahogy a fallosz azonnal nekifeszül a nyelvének. Szájmozdulatait a kezével egészítette ki, és máris kezdte elérni a célját.

Mozdulataiban alig volt szenvedély. Csakis a saját érdeke vezérelte: amint lehetett, ráereszkedett a merev rúdra. Csaba kinyitotta a szemét, és mosolyogva nézte, ahogy barátnője a csípőjével köröz és a makkjához dörzsöli a punciját, míg annyira be nem nedvesedett, hogy magába engedhesse. Aztán Nikoletta a fiú mellkasára tette a kezét, előrehajolt, így ingerelve a csiklóját, miközben lassan előre-hátra csúszkált.

Vannak lányok, akik nehezen élveznek el, és persze vannak, akik könnyen. Nikoletta kétségtelenül az utóbbi csoportba tartozott. Néhány percig lovagolt Csaba merev farkán, és már érezte is, hogy közeledik az orgazmus. Hosszú, szőke haja a barátja arcába lógott, és egyre hevesebben zihált. A srác belemarkolt a húsos, rugalmas hátsójába, ami remekül kiegészítette csípőjének ritmikus mozdulatait, úgyhogy a lány hamarosan megérezte kellemes megkönnyebbülés hullámait, és élvezettel engedte hátra a fejét.

Ahogy Nikoletta gyönyöre véget ért, a pasijára fordította figyelmét. Szájába vette középső ujját, és a lassú lovaglását gyorsabb vágtára változtatta. Aztán hátradőlt, megszorongatta Csaba golyóit, végül nedves középső ujját lecsúsztatta a srác fenekéhez.

– Élvezz, kicsim! – nyögte, és kefélés közben ujjbegyével simogatta párja segglyukát.

Csaba széttárta a lábát, belemarkolt barátnője csípőjébe, és hevesen lökdösött felfelé. Most már eltűnt belőle az álom maradéka is.

– Uhhhhh – nyögte a srác hangosan, a csípője győztes mozdulattal ismét megemelkedett, még Nikoletta testét is felemelte az ágyról, és meleg gecijével elárasztotta a lány punciját.

– Hmm… Jó reggelt! – búgta Nikoletta, és lemászott párjáról. A pasi nedves farka hangos csattanással csapódott vissza a hasára.

Csaba ásított és kinyújtózott, miközben Nikoletta átlibbent a szomszédos fürdőszobába libbent.

– Dolgozol ma? – kiáltotta túl Csaba a csurgó víz hangját.

– Kéne, de lehet, hogy ma beteget jelentek. Nincs sok kedvem beautózni a városba.

– Akkor mit fogsz csinálni? – kérdezte a srác, miközben felült, és előkotorta a takarók alól az alsóját.

– Asszem, elleszek itt – felelte Nikoletta az ajtófélfának támaszkodva, fogkefével a kezében. – Lehet, hogy elmegyek vásárolni, és hozok valamit vacsorára. Mikorra végzel?

– Attól függ, hogy mennyi meló lesz. Valószínűleg négyre.

– Akarsz ma este golfozni? – kérdezte lány, de hangját csillapította a szájában habzó fogkrém.

– Hát, meló után már valószínűleg elég fáradt leszek. Esetleg csak ütögessünk kicsit a gyakorlópályán.

– Jól van – egyezett bele Nikoletta. – Főzzek én vacsit, vagy foglaljunk asztalt valahol?

– Döntsd el te! – ajánlotta Csaba, és barátnője mellett besétált a fürdőszobába. – Majd írj!

Most, hogy már nagyjából egyeztették napi terveiket, folytatták a reggeli készülődést. Csaba egy kissé kapkodott, Nikoletta csak egy jóganadrágot vett fel, és egy egyszerű, rózsaszín pólót, majd letelepedett a nappaliban a tévé elé. Csaba lezuhanyozott, és hamarosan a kórházba járós ruhájában jelent meg, még a fekete sztetoszkópja is nála volt.

– Kérsz egy kávét? – kérdezte Nikoletta, miközben párja a konyha fekete gránitpultjáról szedegetni kezdte az apróságait.

– Á, nem – felelte a pasi. – Majd útközben szerzek egyet.

Adtak egymásnak egy búcsúcsókot, majd Nikoletta figyelő tekintetétől kísérve Csaba kisétált az ajtón, és egyedül hagyta barátnőjét a lakásban. A lány azonnal bekapcsolta a tévét, a CNN-re váltott, ezután a konyhába ment, bedobott egy cappuccino kapszulát a kávégépbe, és bekapcsolta. A friss kávé illata betöltötte a konyhát. A lány kinyitotta a hűtőt, hogy valami ennivalót keressen. Evett egy kis friss ananászt, majd betelefonált a munkahelyére, hogy bejelentse kitalált betegségét. A következő órácskát a díványon töltötte a tévé és a kávé társaságában. Egy kicsit maszturbált is, ahogy mindig is szokott, amikor unta magát.

Második orgazmusa után felnyitotta Csaba laptopját, és végigszaladt az e-mailein, közben megitta a negyedik cappuccinoját is. Ránézett a Facebook oldalára is, majd elkezdett pornó után kutatni a pasija laptopján.

– Hogy lehetek ennyire beindulva? – tört ki belőle az üres lakásban, aztán felkuncogott, és összekucorodott a kanapén.

Nikoletta mindig is imádta a sok szexet, de ez ma valahogy más volt… Úgy érezte, hogy az egyetlen dolog a világon, ami számít, az a szex. Már kefélt a párjával, sajgásig simogatta a csiklóját, és még dél sem volt! Feldühödve becsapta a laptopot, és kiviharzott a fürdőszobába. Talán egy nagy fürdés lenyugtatja a libidóját.

Néhány perccel később Nikoletta nyakig merült a teli kád forró, habos vízbe. Csaba általában a háló melletti kis fürdőszobában zuhanyozott, míg a lány eluralta a nagyobbik fürdőt a lakás másik végében, amiben rendes kád is volt. Néhány ellazult pillanat után úgy döntött, megnézi az esti üzeneteit. Általában eléggé rá volt kattanva a telefonjára, de Csaba gyűlölte vonzódását a modern technológiához, úgyhogy a jelenlétében Nikoletta visszafogta magát. Most viszont a nyugtató vízben rengeteg ideje volt átnézni az üzeneteit, átböngészni a Twittert, meg minden mást, amihez csak kedve támadt.

Öt üzenet érkezett a legjobb barátnőjétől, Krisztinától, aki valószínűleg aggódott már, hogy Nikoletta miért vált elérhetetlenné. Egy üzenet a húgától jött. Gyorsan megválaszolta, amit kellett, aztán rátért a régiekre. Az egyik különösen szemet szúrt.

“Még fenn vagy?”

Ahogy a három szó megjelent előtte, ujjai egyből lemerevedtek. Az üzenet pár nappal ezelőtt érkezett, hajnali 2:32-kor. Akkor épp a pasijával fetrengett az ágyban, úgyhogy figyelmen kívül hagyta. De most… Mintha a telefonon keresztül közvetlenül szólította volna meg. A küldés ideje alapján valószínűleg egy spicces bepróbálkozás lehetett.

Jácinttól érkezett.

Nikoletta úgy egy éve, egy éjszakai klubban ismerkedett meg Jácintnal . Igaz, hogy az első alkalomból nem sok részletre emlékezett, de az együttlétük nyilvánvalóan nagy hatást gyakorolt mindkettőjükre. Nikoletta az a fajta lány volt, aki akkor tudta magát igazán elengedni szexuálisan, ha tudta, hogy azt a pasit soha többé nem fogja látni. Az ilyen alkalmakat afféle kísérletezéseknek tudta be, amikről a legtöbb lány esetleg csak fantáziál, de a társadalmi következmények miatt soha nem meri valóban átélni. Az első éjszaka után nem is számított rá, hogy valaha újra látja a pasit. De mintha csak a sors akarta volna, pár héttel később ismét összefutottak ugyanabban a klubban. Ezúttal számot is cseréltek. Így kezdődött az egyéjszakás kiruccanások és késő éjjeli mocskos üzenetek sora. A kapcsolat (ha ezt egyáltalán annak nevezhetjük) kizárólag szexuális jellegű maradt.

És mocskos.

Nikoletta azon kapta magát, hogy olyanokat művel Jácintnal, amiket mással soha nem tett volna meg. A fickó lecsapolta a mélyen benne fortyogó parázna, erkölcstelen energiát. Csinált már perverz dolgokat a régi kapcsolataiban, és főleg a mostaniban, de mindaz nem is volt hasonlítható ahhoz, amit Jácintnal bevállalt. Jácintnal azt érezte, hogy le kell mennie kutyába. Hogy megalázzák. Hogy a pasi csakis a saját élvezetére használja ki őt.

A kád kezdett kényelmetlenné válni, Nikoletta megmozdult, hogy zsibbadó végtagjai életre keljenek.

Talán azért engedte annyira el magát, mert tudta, hogy ezzel a pasival biztosan nincs közös jövőjük? Talán mert Jácint csak egy kis mocskos félrelépés volt a tökéletes életében? Már egy ideje nem is hallott felőle. Tulajdonképpen azóta nem is volt Jácintnal, mióta Csabaral komolyan összejött. Párszor írtak egymásnak huncutságokat, az igaz, egyszer még a meztelen puncijáról is küldött neki képet egy éjszakai klub mosdójából. Általában igyekezett “jó kislány” lenni, de azért nehéz volt megszabadulni a parázna, megalázó, következmények nélküli szex varázsától.

“Szia! Mizu?”

Kissé remegett a keze, ahogy ezt a két szót beírta, és megnyomta a „Küldés” gombot. Aztán letette a telefont a kád szélére, és hátraengedte a fejét, nagy kilégzéssel a plafonra bámult.

– Mit művelek? – motyogta hangosan, miközben lehunyta a szemét.

Tudta, hogy a tűzzel játszik.

Amikor újra kinyitotta a szemét, észrevette a telefonján villogó vörös kis fényt. Egy pillanatra a szívverése is leállt. Gyorsan felkapta a mobilt, de csak a húga írt vissza. Kissé megkönnyebbült… ugyanakkor kissé csalódott is. Vett egy mély levegőt, és megint letette a telefont. Aztán felvette a padlóról a borotvát és a borotvakrémet.

Sajnos a lába és a puncija borotválása nagyon kevéssé csökkentette izgalmát, úgyhogy Nikoletta felhevülten szállt ki a kádból. Semmi másra nem tudott gondolni, mint egy mélyen beléhatoló kemény faszra. Kiürítette a kádat, maga köré tekert egy törölközőt, és elhagyta a fülledt fürdőszobát.

Csaba lakásában volt egy nagy gardrób helyiség, amely összekötötte a hálószobát az egyik fürdőszobával. Főleg ruhák meg sportfelszerelések voltak benne, de ott volt egy nagy fekete doboz is, amiben a párocska a különféle szexuális játékait tartotta. Szorosan a testén tartva a törülközőt, Nikoletta letérdelt, és kinyitotta a dobozt. Volt ott pár vibrátor, análdugók és egyebek, például egy nagy, élethű műfasz, egyik végén szívókoronggal. Szép választékuk volt lekötözős cuccokból is: sorakoztak ott bilincsek, szájpeckek, ostorok, egy dögös nyakörv és egy hozzá illő póráz. Összegyűlt ott még sok más apróság is, amik közül a legtöbbet még sosem használták. Amit viszont gyakran használtak, az a síkosító volt. Nikoletta felkapta a cuppanós végű műfaszt, a vibrátort és a síkosító vékonyka műanyag flakonját, majd visszazárta a ládát.

A láda mellett egy nagy bevásárlószatyor állt, tele olyan ruhákkal, amiket leginkább csak “ribancosnak” vagy “kurvásnak” lehetett volna nevezni. Még kis sem voltak bontva, pedig igazán sokféle volt köztük, például fűzők és melltartók. Harisnyák. Leggingsek. Kurvás miniszoknyák. Harisnyatartók. Még teljes latex ruhák is. Mivel Csaba imádta, ha a lány kicsípi magát, egész sokféle cuccot vásárolt neki össze. Nikoletta elfogadta a srác vonzódását a szabados ruházat iránt, részben hogy a kedvében járjon, részben pedig mert tetszett neki, ahogy bennük érezte magát.

A játékszerekkel bevonult a nappaliba, ahol leült, és ismét kinyitotta a barátja laptopját. Amint a gép képernyője életre kelt, észrevette a telefonján villogó vörös fényt.

“Most jöttem haza az edzőteremből. Nálad mizu?”

Ez most tényleg Jácinttól érkezett.

Nikoletta úgy döntött, nem ugrik azonnal. Várt pár percig, csak azután válaszolt.

“Semmi extra. A barátom lakásán csövezek, amíg ő dolgozik. Most jöttem ki a kádból.”

Aztán lerakta a telefont, és megnyitotta Csaba pornókönyvtárát, amit a srác nagy okosan “Munkaanyagok”-nak nevezett el. A lányt mindig is lenyűgözte párja pornóimádata. Nagyon lelkesen töltötte le és gyűjtögette a jeleneteket a netről, de nem igazán nézte őket. Talán a nehéz időkre tartogatta?

Nikoletta végignézte a választékot, kereste a megfelelőt, ami kielégítheti csillapíthatatlan vágyát. Valami igazán mocskosra vágyott. Nem is mocskosra… Erkölcstelenre. Valami olyanra, ami híven tükrözi, amit éppen érzett. Beindulva kezdte böngészni a különféle címeket.

Faszszopó kurvák 3. Szexrabszolgák. Pumabaszók 4. Durván. A Jenny Hendrix Análbuli. Análkiképző tábor. Seggimádók 7. Csalfa feleségek. Főiskolás ribik. Hardcore Gangbang. Igazi ribancok. Kúrócicák 5. Krémes…

– Szexrabszolgák… – mormolta Nikoletta, és keze önkéntelenül a törölköző alá csúszott. – Én is az szeretnék lenni…

Ismét felvillant a telefonja.

“Akkor most szép tiszta vagy?” állt az új üzenetben.

Most már viszont azonnal válaszolt.

“Igen. De nemsokára bemocskolom magam!”

Nikoletta lerakta a telefont, és gyorsan választott egy filmet Csaba gépéről. A képernyőn egy különösen lepusztult, sötét szoba jelent meg, ahol egy fiatal, szőke lányt kúrt két hiányos öltözetű pasas. Nikoletta elégedetten dobta félre a törölközőjét, és hátradőlt, kezében a hosszú, műanyag vibrátorral.

Nikoletta bekapcsolta a készüléket, meztelen bőréhez érintette, és figyelte, ahogy a gép képernyőjén folytatódott a jelenet. A lányt mindenféle megalázó helyzetnek vetették alá, Nikoletta pedig úgy kényeztette a testét, hogy közben a színésznő helyébe képzelte magát. Elképzelte, hogy a két pasas rátöri az ajtót, miközben Csaba a munkában van, és kiélik rajta minden egyes megalázó vágyukat.

“Bárcsak ott lehetnék!” jelentek meg a szavak a telefonon, miközben a lány puha, nedves ajkai közé tolta a vibrátort. Magában tartotta a játékszert, és egyik kezével választ pötyögött.

“Itt lehetsz… ha akarsz!”

Egész sokáig nem érkezett válasz, Nikoletta közben a vibráló műanyag fallosszal kefélte magát, és ujjaival a csiklóját kényeztette.

“Tényleg?”

Nikoletta elgondolkodott rajta pár percig. A vibrátor ki-be csúszkált csöpögő, nedves puncijában. Tényleg megcsalja Csabat? Csalt már meg pasit, ráadásul többször is. De tette bár bosszúból, dühből, vagy mert úgy érezte, elhanyagolják, mindig megvolt rá az oka. Ez most más volt. Most simán csak vágyott rá. Teljesen eltöltötte a vágy, hogy egy ribanc lehessen. Egy mocskos, csalfa kis ribanc. Ez most nem Csabaról szólt, hanem a saját, kiéletlen vágyairól.

Remegő kézzel nyúlt le és gépelte be a sorsdöntő szót:

‘Igen.”

Kész. Meg fog történni.

“Pontosan hol is vagy?”

A válaszok most gyorsan érkeztek.

“Murányi utca .”

Kis szünet következett.

“Az elég messze van.”

Nikoletta már számított erre. Azonnal ráirányította a mobilt a puncijára, ami még mindig a kék műanyag vibrátort nyelte el, és készített róla egy képet. Csak addig várt, amíg ellenőrizte a képet, de utána már küldte is Jácintnak.

“Megéri majd, ígérem” írta a buja kép alá.

Megint hátradőlt, és elképzelte, hogy Jácint megmutatja a képet a barátainak, és dicsekszik vele: “A dögös kis ribanc könyörög, hogy odamenjek, és megdugjam a pasija lakásában.” Ujjai lustán köröztek a csiklóján, miközben fejében cikáztak a képek.

“Győzz meg” válaszolta Jácint szokásos magabiztosságával.

“Bármit megtehetsz velem, amit csak akarsz” gépelte egyik kezével, és hagyta, hogy a vibrátor kicsússzon a csöpögő, nedves nyílásából.

“Bármit?”

“Bármit.”

Nikoletta egy pillanatig elgondolkodott ezen, aztán még hozzátett valamit, hogy teljesen világossá tegye a dolgokat.

“Azt akarom, hogy gyere ide, és használj ki! Azt akarom, hogy megalázz! Azt akarom, hogy olyanokat művelj velem, amikért ezután más férfi még bottal sem piszkálna meg!”

Magabiztos mosollyal tette le a telefont, és eszébe jutott, hogy majd törölnie kell az üzeneteit, mielőtt a pasija hazajön a melóból. Lepillantott, és már látta is Jácint válaszát.

“Egy óra múlva ott vagyok.”

Nikoletta szíve hevesen vert, puncija csöpögött a nedvességtől. Teste megfeszült a vágytól. Szájához emelte a nedves vibrátort. Most már minden habozása elmúlt. Nem volt visszaút. Minden bűntudatát és lelkifurdalását vastagon befedte a várható paráználkodás. A gépezet beindult. Most már csak annyit kellett tennie, hogy berendezze szenvedélyes kalandja helyszínét.

Nikoletta gyorsan bement a párja gardróbjába, és újra elővette a perverz ruhák gyűjteményét, amiket a pasija gyűjtött neki. Volt abban valami nagyon mocskos, hogy most egy másik férfinak fog felöltözni azokba a cuccokba, amiket Csaba vásárolt neki. Már a gondolat is teljesen nedvessé tette, miközben végigtúrta a műanyag csomagolásokat. Miután döntött, Nikoletta rátért a hajára és a sminkjére. Néhány perc múlva már a hatalmas fürdőszobai tükörben mérte végig magát.

Hogy a lehető legkurvásabbnak tűnjön és annak is érezze magát, Nikoletta combközépig érő neccharisnyát választott egy sima fekete harisnyatartóval. A bugyi is sima fekete volt, mindenféle cifrázás nélkül. Felülre egy feszes, fekete fűzőt választott, ami összefogta a hasát, és átlagos méretű mellét jókorára kerekítette. Némi töprengés után felvett egy rakott, műbőr miniszoknyát is, ami inkább csak a látvány kiemelésére szolgált, nem pedig, hogy fedjen bármit is. Az összeállítás csodásan kurvás látvány mutatott. Afféle utógondolatként felkapta Csaba cuccai közül a nyakörvet és a pórázt is, és a nyakára erősítette a fekete bőrcsíkot. A nyakörvre akasztott hideg fémlánc a bőrére lógott, és minden mozdulatára himbálózott.

Haját lófarokba kötötte, és magára kapta Csaba egyik fürdőköpenyét, majd a konyhába ment, kivett a fagyasztóból egy Grey Goose vodkát, öntött belőle egy kicsit egy pohárba, és ledöntötte. Nem akart részeg lenni, de a gátlásait a lehető legkisebbre akarta csökkenteni. Miután lenyelte az ütős, jéghideg folyadékot, töltött egy újabb adagot. Felhörpintette, majd lerakta az üveget a fekete konyhapultra, és türelmetlenül várt.

A pasi pontosan harminchét perccel később érkezett meg.

Jácint nem volt különösebben jóképű. Arca az átlagosnál épphogy csak jobban nézett ki, de a teste igazán jó volt. Átlagosan magas volt, széles vállakkal és vastag, izmos karokkal. Haja koromfekete volt, szeme pedig sötét és átható. Állkapcsa szögletes, íves, ajka viszonylag vastag, húsos. Ritkán mosolygott, de amikor mégis, Nikolettában megpendült valami. Egy kissé titokzatos aura lengte körbe. Csendes volt, mégis magabiztos. Komor és intelligens. Szinte már James Dean-szerű magasságokba emelkedett, de amikor akarta, meg tudta csillantani szellemes humorát. Sima, szürkés farmert viselt, és egyszerű, fekete inget. Látszott rajta, hogy tényleg nemrég végzett az edzőteremben, mert haja még mindig nedvesen csillogott, karizmai még kissé be voltak durranva, ami a valóban kimerítő edzés velejárója. Nikoletta rádöbbent, hogy nagyon keveset tud Jácintról. A szexuális étvágyán és italfogyasztási szokásain kívül szinte semmit sem tudott a pasi magánéletéről, munkájáról vagy családjáról.

És ez így neki tökéletesen megfelelt.

A férfi csak mocskos vágyainak megtestesülése volt. Egy huncut játékszer, amit elővehetett, amikor csak ki akarta elégíteni sötét, mély, eltemetett szenvedélyét. Igaz, hogy a lány játszotta az engedelmes, alázatos szexrabszolga szerepét, de mélyen legbelül tudta, hogy igazából ő használja ki a férfit.

Jácint belépett a lakásba, és körbepillantott. Mintha csak felmérte volna a helyzetet, követte vendéglátóját a konyhába. Ahogy Nikoletta bevezette a pasit a barátja lakásába, leengedte válláról a köpenyt, felfedve a pasi előtt teljes kurvás öltözékét.

– Kérsz ​​valamit inni? – kérdezte a válla fölött hátranézve, és a vodkára mutatott, ami a lassan csurgó páratócsában álldogállt a fekete gránitpulton.

A férfi sötét szeme végigmérte a lány testét a harisnyába bújtatott lábfejétől a szép, kerek fenekéig, a szorosan feszülő fűzőtől a derekán a tökéletesen felkent, csábító sminkig. Nyilvánvalóan egy italra vágyott most a legkevésbé.

– Inkább csak térdelj le – válaszolta a pasi érzelemmentes hangon.

Nikoletta a szavak hallatán elfojtott magában egy mosolyt. Pontosan erre várt.

Engedelmesen letérdelt. A kemény padló megnyomta a térdét a neccharisnyán át. Az apró láncszemekből álló fémpóráz kis csomóba gyűlt a lábai között. Jácint közelebb lépett, és átnyúlt fölötte, felkapta az üveget a pultról. Másik kezével megragadta a lány tarkóját, és magához húzta. Nikoletta hevesen zihált a férfi ágyékának feszülve, és már érezte is a farmer mögött ágaskodó pompás fallosz merevségét.

– Ezt akarod? – kérdezte, és kéjesen nyomta ágyékát a lány félig tárt, pihegő szájába.

– Igen – felelte a lány elhalón, és ajkával végigkövette a férfi farkát a nadrágján át.

Jácint a szájához emelte a vodkát, és ráharapott a kék műanyag kupakra, majd hangos pukkanással kihúzta. Aztán átköpte a pulton a rozsdamentes acél mosogatóba, és húzott egy nagyot az erős italból. Szorítása Nikoletta lófarkán hirtelen erősebbé vált, és váratlan erővel rántotta hátra a lány fejét.

– A kurvám akarsz lenni? – kérdezte fátyolos, szürkészöld szemébe nézve.

– Igen.

– Hallani akarom, ahogy könyörögsz! – parancsolta a férfi, és visszatette a palackot a pultra.

– Kérlek… – esedezett Nikoletta a pasi hideg, megingathatatlan tekintetébe bámulva. – Hadd legyek a kurvád! Kérlek, engedd meg, hogy leszopjam a faszod!

Ekkor Jácint olyat tett, amit azelőtt még soha. Nikoletta arcába köpött.

Ahogy a lány megérezte magán a férfi nyálát, testén azonnal végigszántott a megaláztatás és a sebezhetőség érzése. Le volt döbbenve, ugyanakkor hihetetlenül beindult. A férfi szája sarka mosolyra fordult, mert rájött, hogy most tényleg bármit megtehet a lánnyal, amit csak akar.

– Nyisd ki a szádat! – parancsolta.

A lány megtette.

A férfi ismét köpött, ezúttal a lány nyitott, várakozó szájába. Nikoletta érezte nyálában a vodka ízét. Melle hevesen zihált a szoros fűző alatt.

– Ezt akarod? – kérdezte Jácint, és hirtelen megfordult, ezúttal a fenekét tolta Nikoletta arcába.

A lány megdöbbent, és habozott, mielőtt válaszolt. A válasz természetesen „igen” volt.

– Akkor mutasd, te kis mocskos, csalfa kurva!

Pont jókor hangzottak el szavai. A lányba belehasított a jéghideg felismerés. Csalfa kurva volt. A párja lakásában térdelt, arcán egy másik férfi nyála folyt, és arra várt, hogy a férfit a lehető legmocskosabb módokon kielégíthesse.

Nikoletta puncija még inkább benedvesedett, ahogy arca belemerült Jácint izmos, feszes fenekébe, ajkai rászorultak a farmer varrására. Szenvedélyesen csókolgatta a férfit a nadrágon át, és meghallotta a cipzár nyílásának jól ismert hangját. A férfi a lány felé fordult, keze mozdulatlanul lógott a törzse mellett. A lány félénken felnyúlt, de a pasi azonnal félrecsapta apró, finom kezét.

– Könyörögj!

– Kérlek, hadd szopjam a farkadat, és hadd nyaljam ki a feneked! – esedezett a lány a térdein alázatosan.

Jácint válaszul csak mosolygott, mire Nikoletta ismét felnyúlt, ezúttal sikerült lehúznia a pasi farmerét és a boxeralsóját a combjára, így végre kiszabadította a farkát, ami csábítóan himbálózott az arca előtt. Tekintetét a férfi szemén tartotta, így nyitotta ki a száját, és engedte be a húsos szerszámot. Jácint nem vesztegette az időt, azonnal előre tolta a csípőjét, és lenyúlt a pórázért, ami a lány lábai között csüngött. A lánc feszesre húzásával a lány szájába tolta farkát, és élvezettel hallgatta Nikoletta fuldoklásának hangját.

– Most tényleg úgy nézel ki, mint egy igazi kurva – lökte oda hanyagul, miközben kihúzta Nikoletta szájából a nyálas farkát, és durván az arcába csapta. – A pasid konyhájában térdelsz… egy fasszal a szádban…

Nikolettát nagyon izgatták ezek a nyers szavak, és egyre mélyebbre lökték a paráznaság sűrűjébe. Tényleg egy kurvának érezte magát. És egyszerűen imádta.

Jácint felemelte a farkát, és a golyóihoz húzta a lány száját, azokat szopatta, és közben lassan simogatta a dákóját. Nikoletta nyöszörögve kényeztette a pasi heréit, és titokban azt kívánta, a férfi bárcsak közvetlenül az edzőteremből érkezett volna hozzá. A gondolattól, hogy egy izzadt zacskót és feneket kéne kényeztessen, csöpögni kezdett a puncija.

A férfi megfordult, a bokájára engedte a nadrágját és az alsóját, majd félre is rúgta őket.

– Nyald ki a seggem! – parancsolta nyugodt, monoton hangon.

Nikoletta nyalta már ki Jácint fenekét korábban, de mindig olyankor, amikor mindketten részegek voltak… és le volt oltva a villany. Most itt virított előtte a férfi meztelen, izmos, csupasz feneke, a férfi pedig a pórázon fogva húzta magához, mint egy alázatos kis házi kedvencet. Előrehajolt, arcát az izmos farpofák közé nyomta, és kinyújtotta a nyelvét. Azonnal rátalált a férfi aprócska lyukára. A férfi halkan, lágyan felnyögött, amikor megérezte a lány nedves kis nyelvét a lyukán, és még mélyebbre húzta magába a lánccal. Emelt kicsit az egyik lábán, hogy Nikoletta jobban odaférjen, és ezt a lány ki is használta, a lehető leglelkesebben körözött a szűk nyíláson nyelvével. Jácint most a farkát simogatta, marka egyre hevesebben mozgott a lány alázatos nyelvcsapásaitól.

– Uhh… Basszus – nyögte hirtelen, és kissé oldalra fordult.

Nikoletta tovább nyelvelte a férfi ánuszát, miközben Jácint vastag fehér sugarat lőtt Csaba konyhapultjára. Jácint lábujjhegyre ágaskodott, próbált minél több gecit összegyűjteni, a szabad kezével az utolsó cseppet is kifacsarta a makkjából. Visszaereszkedett a sarkára, nagyot sóhajtott. Nikoletta közben a férfi lábánál ingadozott ide-oda, ahogy a férfi kezében lévő lánc rántotta.

A férfi kis pihenő után a lány nyakára tekert valamennyit a láncból,. Nikoletta megbűvölve figyelte, ahogy a geci lefelé csorgott a barna szekrényajtón, és ahogy nyomában hosszú, áttetsző csík maradt. Jácint egyik kezében a pórázzal, másikkal a lány lófarkába markolva a csillogó nyomvonalhoz tolta az arcát. Nikoletta kiéhezve nyitotta ki a száját, és elkapta nyelvével a lefelé csorgó gecigömböt, majd felfelé csusszant, és a hosszú, ragacsos spermacsíkot eltüntette saját nyálának nyoma. Amikor a szekrény tetejéhez ért, Jácint durván talpra rántotta, és a kemény gránithoz nyomta az arcát.

– Nyald fel, ribanc! – mormogta, és még köpött is egyet a lány pihegő arcába. – Minden cseppet! Ugye nem akarjuk, hogy a pasid megtalálja a gecimet a konyhapultján…

Nikoletta kissé meglepődött a férfi agresszív ridegségén, de nagyon is tetszett neki a dolog. Csakis arra vágyott, hogy teljesen feladhassa az irányítást, és hogy Jácint teljesen lealázza őt. És ezt most azzal bizonyította, hogy a nyelvét végighúzta a sima felületen, feltakarítva a férfi nedvének minden cseppjét.

– Na, most kérem azt az italt – jelentette ki a férfi egyszerűen, majd a padlóra lökte a pórázt, és átsétált a nappaliba.

Nikolettának szüksége volt pár pillanatra, hogy összeszedje magát, mielőtt nekiállt koktélt készíteni a vendégének. Valahogy nagyon izgató volt ebben a ruhában így kiszolgálni Jácintt. Az ital keverése közben elképzelte, milyen lenne kurvának öltözve egy csomó férfit szolgálni… hagyni, hogy magukévá tegyék, hogy használják, ahogy csak akarják…

– Látom, jól elvoltál – szakította ki Jácint az álmodozásából.

Természetesen a szexuális játékszerek széles választékára utalt, amelyek a dohányzóasztalon hevertek a dívány előtt.

– Mit is mondhatnék? – válaszolta a lány, ahogy odaért. – Ki voltam éhezve.

Letette az italt a dohányzóasztalra a tapadókorongos dildó és a síkosító közé, Jácint megszabadult a maradék ruhájától is. Nikoletta egy picit csodálta a férfi testét, de Jácint újra munkára fogta.

– Lássuk csak ezt a kis rucit – mondta, és ujjával körkörös mozdulatot tett.

Nikoletta elmosolyodott, és a férfi elé állt, körbefordult, hogy a pasi alaposan megfigyelhesse szégyentelen öltözékét.

– Klassz – mondta vendége, és kortyolt egy nagyot a pohárból. – Ezt mind a pasid vette neked?

– Igen – felelte a lány félénkséget mímelve. – Ez beindít?

– Talán – jelentette ki Jácint, megint csak érzelem nélkül. – És ezeket? Ezeket is ő vette?

Nikoletta mosolyogva nézte, ahogy a pasi az asztalon heverő szexjátékokra mutatott.

– Igen.

– Hát, akkor megmutathatod, mit szoktál velük csinálni.

– Egy kis műsort akarsz?

Jácint bólintott, és kortyolt még egyet a piából.

– Állj négykézlábra! Hadd lássam a segged!

Nikoletta visszatért alávetett szerepéhez, és tette, amit vendége mondott: megfordult, és négykézlábra ereszkedett. Térde még sajgott a konyha padlójától, úgyhogy most örült, hogy a nappali nagy részét puha, zöld szőnyeg fedte. Magában megköszönte Csabanak, hogy ezt választotta, amikor pár hónapja együtt vásároltak.

Jácint csendben maradt.

Ismét a sebezhetőség uralta a szobát. A lány annyira… alárendeltnek érezte magát. Annyira… kihasználtnak. És mégis szexinek.

A kis fekete miniszoknya magasra csúszott, szabaddá tette fenekét, amit csak a vékony, fekete bugyi takart, félig a popsija vágatába szorulva.

– Húzd le a bugyid!

A férfi hangja szigorú volt és parancsoló. Nikoletta engedelmeskedett.

– Húzd szét a segged!

A lány megint csak szót fogadott, arca a bársonyos szövetbe nyomult, ahogy hátranyúlt, és feszes farpofáit totális behódolással húzta szét.

– Kié a segged? – kérdezte a férfi, és meztelenül helyet foglalt Csaba díványán, kezében az itallal.

– A tiéd – felelte Nikoletta, és hangja ártatlanul remegett, teljes ellentétben az erkölcstelen látvánnyal, amit nyújtott.

– Dugd be az egyik ujjad a seggedbe! – parancsolta Jácint nyersen, miközben petyhüdt farkát simogatta, és ivott egy kortyot. – Játssz magaddal! Azt akarom, hogy állíts fel újra, hogy megkúrhassalak a pasid ágyában!

Nikoletta lehunyta a szemét, és szájába vette ujját, majd hátranyúlt, és végighúzta ujjbegyét a szűk kis nyíláson. Amikor már megfelelően nedves volt a nyálától és a puncinedvétől, becsúsztatta az ujját. Újdonsült ura és parancsolója mereven figyelte. A lány ki-be húzta az ujját, minden alkalommal kissé bentebb hatolt kiéhezett fenekébe, elmerülve az élvezetben, hogy Jácintnak ilyen mocskos szórakozást nyújthat.

– Most kapd be!

Nikoletta ekkor már tudta, hogy mindent megtenne ennek a férfinek.

Kihúzta ujját a fenekéből, a szájába vette. A szégyentelen cselekedet csak Jácint miatt izgatta fel. A pasi lustán simogatta a farkát, és kortyolgatta az italát, amíg a lány erotikus show-val szórakoztatta. Nikoletta érezte, hogy hamarosan sokkal keményebb menet vár rá.

Kezdeményezésképpen felkapta az asztalról a vibrátort, és feltolta a puncijába. Halkan nyögdécselt, élvezte, ahogy a kemény műanyag könnyedén belé hatolt. Most már minden gátlása köddé vált, mély lökésekkel dugta punciját a játékszerrel, fenekét pedig az ujjával. Aztán kihúzta a vibrátort a puncijából, és elkezdte a fenekébe erőltetni, az ujját pedig, ami eddig a segglyukában mozgott, ismét a szájába vette. Apró fordulatokkal, centinként tolta a szerszámot hátsó barlangjába, Jácint pedig elégedetten figyelte. Nikoletta a lehető legsebezhetőbb helyzetben tárta fel magát a férfinak… és az fordult meg a fejében, vajon Csabanak is feltárulkozna-e így? Megalázkodna ennyire… És hagyná, hogy a párja megalázza és kihasználja?

Mielőtt válaszolhatott volna a saját tudatalatti kérdésére, meghallotta, hogy Jácint a dohányzóasztalra cuppantotta a méretes, tapadókorongos dildót. Hátranézett: a jókora műfasz már-már viccesen remegett ide-oda az asztal lapján. Torz, szexuális kolosszusként meredezett előtte. Tudta, mit kell tennie.

Felállt, a férfi sötét, kaján szemébe nézett, lenyalta a kék vibrátort, és az asztalhoz lépett. Jácint megitta az italát, és letette az üres poharat. A farka kezdett ismét életre kelni. A lány hátat fordított neki, lovaglóülésben az asztalra ereszkedett, és lenyúlt, megfogta a hatalmas, élethű műfaszt. A makkját a puncijához illesztette, aztán ráereszkedett a gumifalloszra. Csak 18-20 centi hosszú lehetett, de nagyon vastag volt, Nikolettának le kellett lassítania ereszkedését, a sisak alakú, élethű makk teljesen szétfeszítette az ajkait. Amint megérezte, hogy testét kitölti a hatalmas dákó, középső ujjával klitoriszát kezdte gyors, célzott mozdulatokkal masszírozni. Annyira magába engedte a műfaszt, amennyire csak bírta, és elkezdett fel-le mozogni, és érzékeny pöcköcskéjével játszott, másik kezével pedig Jácint kedvéért a segglyukát simogatta.

Ekkor megérezte nyaka hátsó részén a férfi leheletét.

A lány lealacsonyító előadása közben Jácint mögé állt. A hajába markolt, és hátrarántotta a fejét, ezzel mélyen a vastag dildóra kényszerítette Nikoletta egész testét.

– Te vagy a legmocskosabb kurva, akivel valaha dolgom volt – sziszegte a lány fülébe.

Nikoletta imádta ezeket a trágár sértéseket. Egyenesen vágyott rájuk. Azt akarta, hogy a férfi a mocskos kis kurvájának tartsa. Azt akarta, hogy a férfi az élete végéig őrizze emlékeiben ezt az élményt. Folyton kísérteni akarta, mint egy perverz szellem, akihez hasonlót hiába keres majd a férfi, senki sem tudja ennyire kielégíteni sötét, elemi vágyait.

Már sajgott a lába, de azért kitartott a kényelmetlen, kuporgó testhelyzetben a dildón. Jácint felkapott egy közepes méretű, vörös gumi análdugót, és Nikoletta szájába nyomta. Nikoletta lelkesen szopta, és nyöszörögve körözött csípőjével, és vágytól telve szorongatta mellét. A férfi aztán kihúzta szájából a dugót, és feszes kis fenekéhez illesztette, pont, amikor a lány tövig engedte magába a dildót. Mikor megérezte a kiéhezett hátsójába nyomuló karcsú, kúp alakú játékszert, hirtelen az ajtóra meredt.

A szíve egy pillanatra megállt, ahogy fejében megfordult, mi lenne, ha Csaba korábban jönne ma haza. Micsoda jelenet fogadná! Ez a lehetőség valamiért még jobban beindította Nikolettát, úgyhogy hátranyúlt, és széthúzta a fenekét. A dugó könnyedén tövig csúszott belé.

Jácint szorosan mögötte állt. A lány érezte a háta alsó részéhez nyomódni a férfi félkemény farkát, pont a fűző alatt, a feneke fölött. Izmos, remek mellkasa a lány hátához simult, a keze pedig élvezettel markolászta a lány testét. Vizsgálgatta… próbálgatta… Nikoletta most már csak egy eszköz volt. Jácint játékszere, akivel kedvére eljátszadozhat, és akit kedvére használhat, mint rossz gyerek a babáját.

A férfi erősen a lány mellébe markolt, és fürgén a fenekére csapott, amitől egy piros nyom maradt Nikoletta bőrén. A pasi megfogta Nikoletta arcát, ujjai a húsába mélyedtek, így húzta le a testét az asztalra tapadt dildóról, a másik keze még mindig szorosan fogta a lófarokba fogott haját. Ahogy a szerszám kicsúszott Nikoletta szoros puncijából, ismét oda-vissza ingott, de most már nedvesen csillogott a lány nedvétől. Jácint térdre nyomta, így a lány arca most pont a csöpögő műfasz elé került. Jácint felkapta a lány nyakörvére akasztott pórázt, másik kezével a haját tartotta szorosan, és száját a gumidákóra tolta.

– Szopjad, ribanc! Szopjad ezt a faszt!

Nikoletta foga végigkarcolt a szerszám oldalán, ajka teljesen kitárult, ahogy a pasi a vastag játékot szopatta vele. Már majdnem fájt, öklendezett egyet, a nyála lecsorgott a dákón összekeveredett puncinedvével. Amint Jácint elengedte a haját, a lány felemelkedett, nagy levegőt vett, és fel-le nyalta a műfasz oldalát, felfedezve rajta puncija ízét.

Jácint nézte néhány percig, ahogy Nikoletta tisztára nyalja és szopja a dildót. A farka már teljes pompájában ágaskodott, és készen állt mocskos kis estéjük következő részére.

– Na, gyere! – mondta, és megrántotta a fémpórázt, mintha a lány csak egy engedetlen kutya lenne. – Menjünk a hálószobába!

A férfi egyik kezében a síkosítóval, másikban a pórázzal végighúzta a lányt a lakáson. Nikoletta engedelmesen követte, és hogy még jobban alávesse magát, négykézláb ment. A lábát díszítő neccharisnya könnyedén csúszott a keményfa padlón. Furcsa érzéssel töltötte el a gondolat, hogy egy másik férfi fogja megkúrni a pasija ágyában… az ágyban, amit a párja választott és fizetett ki… az ágyban, amiben éjjelente aludt… Ez a megcsalás fogalmát teljesen új szintre emelte, és jobban beindította, mint bármi eddig életében.

Az Nikoletta fenekében feszülő análdugó és a nyaka körül feszülő póráz kombinációja már-már elektromos bizsergéssel töltötte fel a lány punciját. Nagyon vágyott rá, hogy megkönnyebbülésképpen a csiklójához nyúlhasson. A férfi a hálószobába vezette, a lány felpattant az ágyra, Jácint pedig követte. A reggeli szex illata még ott terjengett a levegőben. Nikoletta kihívóan megfeszítette a hátát, kiemelve feszes, kerek fenekét, aminek közepében a vörös kis análdugó ágaskodott.

Jácint már nyilvánvalóan nagyon be volt indulva, bár igyekezett visszafogni magát. A lány mögé térdelt, és nyálat csöppentett ágaskodó farkára. Nikoletta puncija még sosem volt ilyen nedves, úgyhogy nem volt szükség erre a fajta síkosításra. A férfi rántott párat a farkán, majd a lány lüktető ajkacskáihoz illesztette. Hirtelen előre lökte csípőjét, és a lány már érezte is, ahogy farka mélyen belé hatol.

– Ahhh – szakadt ki belőle egy megkönnyebbült nyögés, most, hogy végre kívánós puncijában érezte a férfit.

Jácint szorított egyet a pórázon, mire Nikoletta elmosolyodott. A bőrnyakörv már a torkába vájt.

– Igen… – nyögte, és a szőke haja lófarokban az arcába lógott, ahogy a férfi egyre erősebb lökésekkel baszta. – Kúrj meg… Kúrd meg a kis kurvád…

És a férfi meg is kúrta.

Jácint újra meg újra felnyársalta Nikoletta éhes testét a farkával, amitől a lány feje többször is az ágy puha fejtámlájához koppant, fenekét pedig kipirosította égő, hangos tenyércsattanásaival. A lány ajkából feltörő mocskos szavak egyre inkább hajszolták a férfit Nikoletta testének gyönyörteljes kihasználására. A hüvelykujját rányomta a lány fenekében feszülő análdugóra, és keményen megnyomta, meg is ingatta benne. Aztán két ujja közé fogta és lassan kihúzta, közben mereven figyelte, ahogy a lány rózsaszín kis lyuka csábítóan összezárul. Hátrarántotta Nikoletta fejét, és a szájába tolta a tiltott helyen járt szerszámot. Közben a golyói hevesen csapódtak a lány megduzzadt punciajkaihoz.

Nikoletta engedelmesen szájába fogadta a kis műanyag fenékdugót, Jácint pedig hűvös síkosítót csorgatott a lány szorosra zárult segglyukára, ami a hideg hatására még jobban összehúzódott. A lány teste megfeszült, ahogy a férfi hüvelykujja csöpp kis lyukát masszírozta, kenegette a síkosítóval, majd be is hatolt.

– Mmm… – búgta a lány, kiélvezve, hogy most mindkét testnyílása tele volt.

– Jó érzés? – kérdezte Jácint magabiztosan, és lassan kihúzta nedvességtől csillogó péniszét a lány alaposan megkúrt puncijából. – Akarod a farkam a seggedbe?

– Igen, kérlek! – felelte Nikoletta, csábítóan ingatva fenekét, és ettől vendége ujja kicsúszott belőle. – Kérlek, baszd meg a mocskos kis picsámat… a pasim ágyában!

Perverz kérésének utolsó részét elsősorban Jácint kedvéért mondta ki, de ahogy a szavak elhagyták ajkát, máris nagyon izgatónak találta őket. Türelmesen várta a pasi következő lépését.

Aztán érezte, ahogy a férfi finom, nedves makkja becsúszik remegő farpofái közé, és a póráz feszülése csökkent egy kicsit. Megpróbált lazítani, de partnere mohó vágya nem sok teret engedett habozásának. Még jobban megfeszítette hátát, és érezte, hogy szűk záróizma lassan beengedte Jácint behatoló szerszámát. A dákó lassan, de biztosan csúszott az olajos folyadékban a lány várakozó fenekébe. Nikoletta sóhajtva élvezte, ahogy legintimebb testnyílását kitölti a merev, mégis sima húsrúd. Jácint farka egy forró, nedves hüvelybe csúszó kardként töltötte ki, és marka ismét a pórázra szorult, így mozgott centinként ki-be a lány kiéhezett segglyukában.

– Te mocskos kis kurva – motyogta inkább magának, semmint Nikolettának, miközben egyre diadalmasabb lökésekkel hágta meg szűk kis barlangját. – Mondd ki, hol van most a farkam!

– A seggemben – felelte szelíden a lány. Mindkettőjük élvezetére teljesen belement a játékba. – Egy olyan ruha van rajtam, amit a barátom vett nekem, és egy moskos kis kurvaként használsz… az ágyában!

Pajzán szavainak megvolt a kívánt hatása, mivel Jácint fokozatosan növelte a tempót, csípőjével minden hosszú lökésnél előbbre mozdult.

– A seggemben van a farkad – ismételte meg a lány, jólesően elmerülve a perverz szerepben. – A mocskos, csalfa kis seggemben!

– És utána hová fog kerülni? – kérdezte Jácint, és bár közben könyörtelenül kúrta a lány seggét, ismét keményen rácsapott a fenekére.

– Mmmm … A számba… – suttogta Nikoletta, mert jól tudta, erre mit kell válaszoljon.

A férfi most már keményen baszta. Golyói újra meg újra élesen csapódtak nedves puncijához, miközben méretes szerszáma a lány hátsó lyukát ostromolta. A durva anális gyönyör növekvő, szégyentelen hullámai a lány minden gátlását elsöpörték. Nyögve és sóhajtozva ömlöttek ajkairól a profán szavak:

– Igen! – harsogta egy különösen mély lökés után, fenekét Jácint csípőjére tolva. – Hadd kóstoljam meg! Szopasd le a faszodról a puncim és a fenekem ízét!

Jácint kihúzta farkát Nikoletta frissen baszott lyukából, és rántott egyet a láncon. A lány megpördült, és habozás nélkül bukott rá éhes szájával a csillogó faszra. Annyira csodásan aljasnak érezte magát, érezve a csúszós, kemény szerszámon a síkosító és saját nedvének ízét, hogy ajkának minden mozdulatánál felnyögött. Amikor a férfi a lány tarkójára tette a kezét, a fincsi szopás fokozatosan kőkemény szájbakúrássá alakult. Jácint hanyag szenvedéllyel vette birtokba a lány száját, amitől habos nyál kezdett gyűlni a farka töve köré, még a lány állára is csorgott belőle.

– Feküdj hanyatt! – parancsolta a férfi, és kihúzta nyállal fedett farkát a lány ziháló szájából.

Nikoletta megfordult, és hanyatt feküdt, Jácint a karjára térdelt, sötét szemében ördögi fény csillant. A golyóit a lány ajkára lógatta, Nikoletta meg kinyitotta a száját, és ártatlan őzgida arccal lassan beengedte őket.

– Igen – nyögte a férfi, és határozott mozdulatokkal verte a farkát. – Élveztess el. Élveztess a kurvás kis arcodra!

Nikoletta pedig tette is, amit kellett, mélyen a szájüregébe szopogatta a férfi nedves golyóiról a síkosító, a saját puncinedve és nyála keverékét. Jácint feljebb mozdult, és nyáltól ázó, húsos farpofáit engedte a lány arcára, akinek szája így pont a pasi segglyukához került.

– Tudod, mit kell tenned, ribanc! – hörögte, és a farkát verte. – Mutasd meg, hogy dolgozik egy igazi, mocskos kis kurva!

Nikoletta hozzá is látott. Ajka ráfeszült Jácint fenekére, és cuppogva szopogatta a tiltott nyílást. Rózsaszín kis nyelvével parázna féktelenséggel döfött és lefetyelt. A férfi minden nyögése csak táplálta és tüzelte szégyenteli vágyait, hogy szolgálhasson. Nem csak a férfinak akarta megmutatni, mennyire mocskos tud lenni… hanem magának is.

– Mélyebben! – parancsolta a férfi, és a lány éhes ajkaihoz dörzsölte segglyukát. – A seggemben akarom érezni azt a kis mocskos nyelved!

A lány gátlástalanul ostromolta a férfi lyukát, fürge nyelve áthatolt szoros záróizmán. Heves, lüktető nyalintásokkal kényeztette szeretője segglyukát, amitől a férfi marka őrült sebességgel mozgott a farkán. Nikoletta tudta, hogy a férfi már nem bírja sokáig, és a lehető legmocskosabb módon akarta átlendíteni az orgazmusba. A lehető legmélyebbre hatolt nyelvével, és már érezte is, ahogy a férfi felnyög és megremeg, majd forró spermával árasztja el az arcát.

– Mmmm – nyögött fel örömmel, és érezte szeme körül a meleg, ragadós cseppeket. A férfi felemelkedett, farkát ráirányította, úgy hogy a következő spricc az ajkára és az arccsontjára érkezett. Nikoletta kinyitotta a száját és kinyújtotta a nyelvét az utolsó cseppek alá. Le is nyelte őket, a férfi meg minden teketória nélkül engedte elkenődött, spermás arcára a nedves farkát.

Jácint lerogyott az ágyra, és hevesen zihált. Nikoletta le akarta törölni az arcáról a gecit.

– Ne! – állította meg a férfi, és rántott egyet a pórázon. – Hagyd rajta!

Nikoletta zavartan hagyta abba a mozdulatot.

– Majd lemossuk! – jelentette ki szárazon, és maga után húzta a lányt.

Nikoletta ismét négykézlábra ereszkedett, és sietve követte a férfit, aki a gardróbszobán át fürgén a fürdőszobába ment. Igaz, hogy a lány még nem élvezett el, de testét csordultig töltötte a szexuális energia.

– Befelé! – mutatott Jácint a zuhanykabinba.

Nikoletta megint csak engedelmeskedett, bekúszott az üvegfalú kabinba, aminek kemény, hideg csempéje még vizes volt Csaba reggeli zuhanyozásától. A víz átáztatta Nikoletta harisnyáját, ami mostanra már elkopott és szétszakadozott. Jácint föléállt, megszokott komor tekintetét mintha kaján mosoly enyhítette volna. A lány szíve vadul vert a várakozástól, ahogy térden állva nézett fel vendégére. Sminkje most már sötét csíkokban folyt le mocskos, nedves arcán.

– Simogasd magad!

A parancs könnyedén, csöndesen érkezett. Nikoletta a lába közé nyúlt két ujját a lüktető puncijába csúsztatta. Mikor végre csiklójához ért, végigszántott rajta a gyönyör megkönnyebbülése, még a szemét is behunyta egy pillanatra. Jácint a kezében tartotta puhuló farkát, és pontosan Nikoletta spermás arcára irányította.

– Tudod, hogy most mit fogok tenni? – kérdezte, nyilvánvalóan valami perverz dologra készülődve.

A lány az ajkába harapott, és bólintott.

– Na, mit?

Nikoletta a nap folyamán most volt először igazán zavarban.

– Rám fogsz… – dadogta félénken – pi… pisilni?

– Egyenesen az arcodra – jelentette ki a férfi.

A lány nagyot nyelt, és bólintott. Ujjai hevesen munkálkodtak a combjai között, fejében megjelent a rá váró perverz kép.

– Könyörögj érte!

Ez új terület volt. Nikolettára még sosem pisilt senki. Az egy dolog, hogy totálisan kihasználták és leharcolták, de most a megalázás új fokához értek.

– Kérlek… – esdekelte, két ujjával sóvárgó puncijában. – Kérlek… pisilj az arcomra!

Nikoletta pont jókor csukta be a szemét, a halvány sugár Jácint farkából egyenesen az arcára érkezett. Érezte bőrén, az arccsontján és az ajkain végigcsorogni a meleg folyadékot. Végigfolyt a száján, be a bőrnyakörv alá, rá a fűzőjére. Kis patakokban árasztotta el szűk ruháját, eláztatta harisnyás combjait. Végigcsorgott az olcsó műbőr szoknyán, és a padlóra csurgott, ahol összegyűlt a csempe fugáinál, és enyhén gurgulázó hanggal tűnt el a lefolyóban. A lány még a karjain és a kezén is érezte a meleg pisit, de közben lázasan dolgozott a csiklóján, izgatott ujjkörzéssel szanaszét fröcskölte a folyadékot.

Ekkor elélvezett.

A pasija zuhanyfülkéjében térdelt, Jácint a spermás arcára pisilt, ő meg átélte élete legnagyobb orgazmusát. Nem tudta volna megmondani, hogy a perverz helyzet megalázó jellege, vagy az intenzív szexuális energia elhúzódott felgyülemlése miatt, de abban a szégyenteljes pillanatban Nikoletta teljes, korlátlan extázist élt át. Teste vadul remegett a gyönyörtől, ujjai végigkísérték a teljes beteljesülésig.

A sugár elálltával Nikoletta hátraült a sarkaira. Mind testileg, mind szellemileg ki volt merülve. Csodásan kihasználva érezte magát. Jácint lerázta a farkát, és kiment a fürdőszobából, ott hagyta őt a párja zuhanykabinjában, a hideg, nedves padlón. A kaland véget ért.

A lány valamennyire letörölgette magát, és visszament a nappaliba. Vendége már teljesen felöltözve várta.

– Talán most jobb, ha megyek – mondta. Kicsit kínosan hatott így, hogy a kemény menet után tűnőben volt szexuális uralma. Nikoletta észrevette a férfi zsebébe gyűrve fekete kis bugyiját. Ezt is Csaba vette neki, hogy ebben szexeljenek, de Jácint lenyúlta afféle mocskos kis trófeaként.

Nikoletta az órára nézett.

– Igen, az lesz a legjobb.

Az igazat megvallva azt akarta, hogy most már menjen el. Megkapta, amire vágyott, most már meg akart tőle szabadulni, és tenni a dolgát. Mint egy függő, aki egy időre megkapta az adagját.

A kínos búcsúzás után Jácint elment, Nikoletta pedig hozzálátott, hogy ittléte minden nyomát eltüntesse. Kimosta az ágyneműt, letakarította a játékszereket, letörölte a dohányzóasztalt, a harisnyáját és a harisnyakötőt kivitte az épület mögötti kukába. Letörölte telefonjáról Jácint összes üzenetét, majd alaposan lezuhanyozott, lemosta magáról perverz délutánja minden maradványát. Épp a szárítóból szedte ki az ágyneműket, amikor Csaba belépett.

Úgy telt az este, mintha mi sem történt volna. Elmentek golfozni, aztán vacsoráztak. Nikoletta mélyen eltemette magában a nap során átélt parázna élményeit. Mindig is nagyon ügyesen tudott váltani, és ez most is nagyon jól ment. Sőt, ha nem érezte volna még nyelvén Jácint gecijét, teljesen napirendre is tért volna csalfa, erkölcstelen kalandján. Jácint csupán élete egyik mocskos kis fejezetének izgató lábjegyzete volt, és ez a fejezet most úgy tűnt, véget ért. Lehet, hogy lesznek még mások… Valószínűleg lesznek is. Botrányos titkok, amelyeket megtart majd magának, majd fokozatosan elfelejt mindent. Végül is… ezzel nem ártott senkinek.

Később, amikor Nikoletta az ágyban fekve nézte pasijával a tévét, ismét észrevette kis, fekete mobilján azt a bizonyos vörös villogást. Felkapta, megnézte az üzenetet.

“Köszönöm a mait. 😉 ”

Nikoletta nyugodt maradt és higgadt, a kacsintós szimbólumot nézte. Finoman elfordította a mobilt, hogy Csaba ne lássa a ragyogó képernyőt.

– Ki az? – kérdezte a srác oda sem figyelve, tekintetével a tévén függve.

Nikoletta kitörölte az üzenetet, és megnyitotta a számlistáját. Gyorsan megkereste Jácintt, aki már cselesen eddig is “Brenna”-ként szerepelt.

Kijelölte a nevet, és kiválasztotta a “Kapcsolat törlése” opciót.

– Senki – motyogta halkan. – Igazán senki.

“Biztosan törli a névjegyet?” írta a képernyő.

A lány Csabara nézett, aki épp befordult és behunyta a szemét. Visszanézett a telefonra.

“Igen.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük